Gondolt már álmai otthonára? A megvalósítás már tervezhető!

Lakást venne, felújítana, de hiányzik hozzá a tőke? Gondolkozzon előre és takarékoskodjon a pénztárcájához mérten! Éljen a lehetőséggel, lakás-előtakrékossági programját indítsa el a Duna House-on keresztül

  • Természetes személy saját nevében, saját maga, illetve természetes személy kedvezményezett javára.
  • Korlátozottan cselekvőképes természetes személy, az általa megnevezett természetes személy kedvezményezett javára.
  • Gyám, eseti gondnok, alapítvány, természetes személy, társadalmi szervezet, egyház, illetőleg helyi önkormányzat a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek, mint kedvezményezett javára, életkezdésének elősegítése céljából.

Kinek a javára köthető szerződés?

A lakáselőtakarékoskodó jogosult kedvezményezett megjelölésére, mely személyek a következők lehetnek:

  • Természetes személy lakáselőtakarékoskodó természetes személy közeli hozzátartozója.
  • Gyámság alatt álló gyermek.

A lakáselőtakarékoskodó közeli hozzátartozója a házastárs, a szülő, a nagyszülő, a dédszülő, a gyermek, az unoka, a dédunoka, a testvér, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő.

  • Kinek a javára köthető szerződés?

  • Gyám, eseti gondnok, alapítvány, természetes személy, társadalmi szervezet, egyház, illetőleg helyi önkormányzat a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek, mint kedvezményezett javára, életkezdésének elősegítése céljáb

  • Weblap látogatottság számláló:

    Mai: 3
    Tegnapi: 14
    Heti: 17
    Havi: 28
    Össz.: 16 984

    Látogatottság növelés
    Oldal: Ki köthet szerződést?
    Gondolt már álmai otthonára? A megvalósítás már tervezhető! - © 2008 - 2024 - ltpkassza.hupont.hu

    A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

    ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

    X

    A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »